MTA ÖK a sajtóban, médiában

Az MTA ÖK kutatóinak, rendezvényeinek és eredményeinek megjelenése a sajtóban vagy más médiában.

2014-10-06 hirado.hi, mno.hu, több on-line medium

Október első vasárnapján, immár hetedik alkalommal rendezik meg a Földi javak asztalunkon termékkiállítás és vásárt a vácrátóti botanikus kertben, amelyen az érdeklődők helyi termelők, bio- és ökogazdák közvetítésével barangolhatnak a hagyományosan készült ételek világában - közölte a szervező Magyar Tudományos Akadémia (MTA) ökológiai kutatóközpontja az MTI-vel. Az egynapos rendezvényen az idén több mint 40 kiállító lesz jelen, akik többek között lekvárokkal, mézekkel, mangalicából készült termékekkel, teákkal, biozöldségekkel várják a kertbe látogatókat, valamint kézművesek mutatják be, és árusítják különleges termékeiket.
Földi javak asztalunkon vásár a vácrátóti botanikus kertben (10.03) webradio.hu
Földi javak asztalunkon vásár a vácrátóti botanikus kertben (10.03)hirado.hu
Földi javakból csemegézhetünk Vácrátóton (10.04)mno.hu
Földi javak asztalunkon - vásár a botanikus kertben (10.03) belfold.ma.hu
"Földi javak asztalunkon" - Irány Vácrátót! (10.03) nepszava.hu
Slow food és bio ételek a vácrátóti botanikus kertben (10.03) travelo.hu

2014-09-30 Lánchíd Rádió

A Lánchíd Rádió úgy értesült: a jövőben egy rendeletmódosítással a végletekig lazítják a hajózási szabályokat: korlátozás nélkül, gyakorlatilag bármekkora motorral felszerelt csónakok és jachtok cirkálhatnak majd a Balaton vizén. A módosítás hátterében állítólag turisztikai szempontok állnak, de a vízügyi szakemberek elképedve állnak az ötlet előtt. G.Tóth Lászlót, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet vezetőjét Imrényi Dávid kérdezte.

2014-09-27 mixonline.hu

2014. október 5-én, vasárnap rendezik meg a Vácrátóti Botanikus Kertben a Földi javak asztalunkon című termékkiállítást és vásárt. - "Amit eszel, azzá leszel!" - hangzik el a hippokratészi mondás napjainkban egyre többször. Civilizált világunk "útvesztői" közé tartoznak az élelmiszerüzletek, ahol ha minőségi ételt szeretnénk vásárolni, bizony sok időt kell töltenünk, mire kibogarásszuk egy-egy polcról levett étel vagy ital összetevőinek sorát.

2014-09-26 orientpress.hu

Az Ars Sacra Fesztivál VIII. Szakrális Művészeti Hetéhez kapcsolódó, A Művészet és Biblia című előadásnak helyet adó szentendrei Ferenczy Múzeumban Kósa Klára keramikusművész beszélt a keresztény jelekről és szimbólumokról, a Bibliai növényekről pedig Fráter Erzsébet az MTA Vácrátóti Botanikus Kertjének biológus botanikusa tartott előadást. - Az este a Magyar Női Unió tagjai és a vendégek, valamint a szentendrei és a környéken élő nemzetiségek által, a 15 nyelven elmondott Úr imádságával, a Miatyánkkal zárult.

2014-09-15 richpoi.com

Az MTA-MTM-ELTE Paleontológiai Kutatócsoport, valamint az MTA Ökológiai Kutatóközpont munkatársainak részvételével a közelmúltban két olyan eredmény is született, amely paleontológiai módszerekkel járul hozzá a múltban lejátszódott éghajlati változások leírásához, illetve a már kidolgozott, előrejelzésre is alkalmas modellek pontosításához. A tanulmányokat a rangos Geology, illetve Nature Communications folyóirat tette közzé.
A kutatásban részt vevő szakemberek a Déli-Kárpátokban található Brazi-tó üledékét vizsgálták. Tóth Mónika, az MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézet tudományos munkatársa a fosszilis árvaszúnyoglárvákat tanulmányozta a Magyari Enikő, az MTA-MTM-ELTE Paleontológiai Kutatócsoport tudományos főmunkatársa által vezetett PROLONG projekt keretében, amely a mennyiségi adatokon nyugvó klímarekonstrukció mellett annak feltárását is célozza, hogyan reagált az ökoszisztéma az elmúlt 16 000 évben a gyors klímaváltozási eseményekre. A projektben részt vevő kutatók emellett további három tóból származó üledékszelvényt is elemeznek paleoökológiai megközelítésben: az üledékben megőrződött polleneket, kovamoszatokat, kisrákokat, növényi makrofosszíliákat, az üledék összetételét, mágneses tulajdonságait, valamint a szervesanyag-tartalom változásait.

2014-08-23 Élet és Tudomány
A BALATON APRÓSÁGAI

Somogyi Boglárka, az MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézetének kutatója a Balaton algáival foglalkozik. A rendszeresen vett mintákból kiderült, hogy ma már sokkal jobb a tó vízminősége, mint a nyolcvanas évek közepén. - Mi határozza meg a Balaton vízminőségét? - Alapvetően a vízben lebegő algák, az úgynevezett fitoplankton mennyisége határozza ezt meg. Az algák mennyiségét a limnológia (azaz a tavak élővilágával foglalkozó tudományág) gyakorlatában a fény energiájának megkötésében résztvevő pigment, a növények zöld színét adó a-klorofill koncentrációjával szoktuk jellemezni. BAJOMI BÁLINT - Élet és Tudomány (1068,1069. oldal)

2014-08-21 Somogyi Hírlap, sonline.hu

A projekt, amelyben a Kaposvári Egyetem Balaton Kutatóintézete és az MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézete vesz részt, célul tűzte ki, hogy megállapítsa azon feltételeket, amelyek a természeti környezet és a társadalom hosszútávon fenntartható fejlődéséhez szükségesek a Balatonon és a környező területeken. A siófoki rendezvényen többek között foglalkoztak a Balaton fejlesztési lehetőségeivel és terveivel az említett időszakra vonatkozóan, mind gazdasági, mind területi szempontból. sonline.hu (08.21)
[Összefogás: közös erővel a Balatonért (1,3. oldal) Somogyi Hírlap]

2014-08-16 Kossuth Rádió, hirado.hu, több internet portál

Botta-Dukát Zoltán, a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóintézetének tudományos munkatársa azt mondta: az 1920-as években jelent meg a parlagfű Magyarországon, ez egy Amerikából származó növény, valószínűleg gabonaszállítmányokkal kerülhetett be hozzánk - mint gyomnövény - az adriai kikötők felől. Ahhoz képest, hogy nem túl messzire terjed a magja, meglehetősen gyorsan elfoglalta az egész országot - jegyezte meg.A parlagfű-allergia tüneteit a rendelkezésre álló terápiák csökkentik, de a fokozott immunreakciót kitörölni véglegesen már nem tudják.
[Parlagfű-allergia ellen parlagfűlekvár? (08.15) richpoi.com
[Parlagfű-allergia ellen parlagfűlekvár? (08.16) veddamagyart.info
[Parlagfű-allergia ellen parlagfűlekvár? (08.15) hirado.hu
[Másodfokú riasztás (08.15-06:33 (hossza: 5 perc)) Kossuth Rádió - 180 perc]

2014-08-08 anna.hu

A Balatoni Limnológiai Intézet és a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelősége szintén kiválónak minősítette a vizet, az Európai Unió értékelési rendszere alapján a hazai fürdőhelyek 95 százaléka kiváló besorolást kapott az Országos Környezetegészségügyi Intézet összegzésében is. A balatoni strandokat a Balaton Információs és Tájékoztató rendszere külön térképen mutatja be, ahol a legutolsó mintavétel időpontját is feltüntetik.

2014-08-08 több on-line medium

A közös uniós agrárpolitika új támogatási rendszerének esetleges káros következményeire, a biodiverzitás csökkenésére figyelmeztet az a frissen megjelent tanulmány, amelyet Báldi András Lendület-csoportvezető, az MTA Ökológiai Kutatóközpont főigazgatója társszerzőként jegyez. Bár a 2013 decemberében elfogadott közös agrárpolitikát többen környezetbarátnak minősítik, valószínűtlen, hogy elősegítené a biodiverzitás fenntartását - adnak hangot aggodalmuknak a Science-ben olvasható, széles nemzetközi összefogásban született tanulmány szerzői.
Az uniós agrárpolitika árnyoldalai (08.07) greenfo.hu
[Aggódnak a tudósok (08.07) duol-hu
[Aggódnak a tudósok (08.07) feol.hu , Fejér Megyei Hírlap

2014-08-05 inforadio.hu; Somogyi Hírlap; sonline.hu, infosiofok.hu

G. Tóth László szerint a balatoni halászatot a horgászturizmus érdekében tiltották meg, de a busák tömeges kifogására mégis szükség lenne, mert ez a faj nem őshonos a tóban. - A Balaton vízminősége nagyon jó - mondta G. Tóth László. "A WHO fürdővíz irányelv szerinti minőség alapján 50 mikrogramm klorofill/liter fölött rossz egy víz minősége. Siófokon 1,5 mikrogrammot, egy másik siófoki helyen 1,8-at, Szemesnél 2,06-ot, Szigligetnél 6,5-nél, Keszthelynél 7-et, a Zalatorokban 6-ot mértek, ebből látszik, hogy keletről nyugatra nő az érték, de még a legmagasabb is csak a tizede annak a határnak, ami fölött azt mondjuk, hogy rossz a vízminőség."
infosiofok.hu (08.05) infosiofok.hu

2014-07-18 Népszabadság
Lenyűgöző bujaság

A vácrátóti arborétum bujasága látványnak is pompás, de ami még inkább lenyűgöző, az illatok és a hangok dús egyvelege. Zöld szigeteket és ligeteket sok nagyvárosban találni, a budapestieknek nem is kell Vácrátótig utazniuk ezért, mégis sokan megteszik. Gyerekkel meg nincs is jobb program, mint belevetni magunkat a természetbe, és testközelből bemutatni a szarvasbogarat, gyíkot kergetni, békahangokat hallgatni, és beszívni az oxigéndús levegőt az öreg fák lombja alatt. - [T:1] *Sándor Tünde

2014-07-17 sonline.hu, Somogyi Hírlap, Napló

A nyolcvanas évektől nagyon lecsökkent a halak mennyisége a Balatonban - erre G. Tóth László, a tudományos akadémia tihanyi limnológiai intézetének igazgatója emlékeztetett. - Lecsökkentettük a foszforterhelést, a tápanyagbejutást (kiépült a csatornahálózat, a nyilatkozó klímakutató azonban nyilván erről is "lemaradt" - a szerző), nem várható el, hogy annyi hal legyen mint húsz-harminc éve, miközben akkor még tízszer annyi szerves anyag termelődött a Balatonban, mit most. sonline.hu (07.17)
[Tele szerves anyaggal? Szakemberek: nem az alga, az ostobaság virágzik (1,2. oldal) Somogyi Hírlap]
[Csöppnyi Balaton (1,2. oldal) Napló]

2014-07-15 Magyar Hírlap, Magyar Nemzet, Napló, on-line media

KÜLÖNLEGES ÉLMÉNYT ÍGÉR A LÁTOGATÓKNAK JÚLIUS 18-ÁN PÉNTEKEN A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA TIHANYI LIMNOLÓGIAI KUTATÓINTÉZETE - - A Balaton élővilágát, ökoszisztémáját feltáró kutatásokkal ismerkedhetnek meg a látogatók az MTA Ökológiai Kutatóközpont hagyományos nyílt napján, július 18-án pénteken, Tihanyban. Az MTA ÖK Limnológiai Kutatóintézetének programsorozatán számos interaktív bemutató révén ismerheti meg a közönség az intézményben folyó tudományos munkát - olvasható az Akadémia honlapján. [T:6] *LMA - (12. oldal)
[Mindent megtudhatunk a Balatonról (07.14)] Magyar Hírlap
[A Balaton élővilága mutatkozik be (07.14) stop.hu
[A Balaton élővilága mutatkozik be Tihanyban (07.14) turizmus.com
[A Balaton élővilága mutatkozik be az MTA Ökológiai Kutatóközpont nyílt napján (07.14) euroastra.hu
[Nézzen planktonokat Tihanyban! (07.14) velvet.hu
[Nyílt nap lesz a limnológián (4. oldal) Napló]
[Rémhírek (17. oldal) Magyar Nemzet]

2014-07-14 mti.hu, hirado.hu, webradio.hu, mon.hu, somogytv.hu, nlcafe.hu

A Balaton élővilágát, ökoszisztémáját feltáró kutatásokkal ismerkedhetnek meg a látogatók az MTA Ökológiai Kutatóközpont hagyományos nyílt napján, július 18-án Tihanyban. - Az MTA ÖK Limnológiai Kutatóintézetének programsorozatán számos interaktív bemutató révén ismerheti meg a közönség az intézményben folyó tudományos munkát - olvasható az akadémia honlapján. - Az érdeklődők fénymikroszkóppal szemügyre vehetik a Balaton ökoszisztémájának alapját képező, a zoo- és fitoplanktont alkotó, szabad szemmel nem látható növényi és állati szervezeteket, az intézet kertjében pedig a Balaton élővilágának jellegzetes makrogerinctelen szervezeteit, valamint a part menti vizekben előforduló halakat tekinthetik meg a látogatók.

2014-07-14 Magyar Nemzet
Jobban megérthetjük az aszály hatásait

A Magyar Tudományos Akadémia kutatói kísérleteikhez Fülöpházán találtak megfelelő gyepet - - Egyedülálló kísérletbe kezdett a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpontja a Bács-Kiskun megyei Fülöpházán. A kutatók a vállalkozással a klímaváltozás gyepfélékre gyakorolt hatását igyekeznek minél pontosabban feltérképezni. A projekt vezetője, Kröel-Dulay György lapunk megkeresésére elmondta: a munka első évében a kísérleti területen nagyon erős aszályt szimulálnak, majd a következő évtől kezdve különböző kezeléseknek teszik ki az egyes parcellákat

2014-07-14 Kossuth Rádió
Tavaszi hagymás virágok

Egyik hallgatónk arra panaszkodik, hogy csupros nárciszai nem nyíltak ki, hanem hártyába burkolóztak. Bozsik József rovatában Kósa Géza, a Vácrátóti Botanikus Kert osztályvezetője nyilatkozik. Kulcsszavak: rágó kártevő, extrém időjárás, talaj, szárazság, visszafordíthatatlan folyamat. - Kossuth Rádió (07.14-05:37 (hossza: 3 perc))

2014-07-14 MTI, több nyomtatott és on-line medium

Fazekas Sándor válaszában hangsúlyozza: a Nébih közlése alapján, valamint a Magyar Tudományos Akadémia Balatoni Limnológiai Intézete hidrobotanikai osztályvezetője kijelentése szerint is kiváló a Balaton ökológiai állapota és vízminősége. Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal álláspontja alapján is megerősíthető, hogy a kimutatott kórokozók egyike sem betegít meg embert, kizárólag halakra veszélyes. Közölte, a tetemek összegyűjtéséről és elszállításáról a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. folyamatosan gondoskodik. [T:2] - szegedma.hu (07.11)
[Mérséklődik a balatoni halpusztulás (07.11) elelmiszer.hu]
[FM: a balatoni halpusztulás mérséklődik (07.11) mon.hu]
[Mérséklődik a balatoni halpusztulás (07.11) metropol.hu]
[Mérséklődik a balatoni halpusztulás (07.11) kuruc.info]
[Mérséklődik a balatoni halpusztulás (07.11) profitline.hu]
[Mérséklődik a balatoni halpusztulás (07.11) vg.hu]
[Mérséklődik a balatoni halpusztulás (07.11) kisalfold.hu]
[Mérséklődik a balatoni halpusztulás (07.11) delmagyar.hu]
[Mérséklődik a balatoni halpusztulás (07.11) vaol.hu]
[Mérséklődik a balatoni halpusztulás (07.11) veol.hu]
[Mérséklődik a balatoni halpusztulás (07.11) duol.hu]
[Mérséklődik a balatoni halpusztulás (07.11) zaol.hu]
[Mérséklődik a balatoni halpusztulás (07.11) feol.hu]
[A balatoni halpusztulás mérséklődik (07.11) inforadio.hu]
[Mérséklődik a halpusztulás Balatonban (07.11) figyelo.hu]
[FM: a balatoni halpusztulás mérséklődik (07.12) somogy.hu]
[Megnyugodhatnak a balatoni halpusztulás miatt pánikolók (07.11) tozsdeforum.hu]
[FM: a balatoni halpusztulás mérséklődik (07.11) mti.hu]
[Már nem döglenek annyira a halak a Balatonban (07.11) pecsistop.hu]
[A miniszter a balatoni halpusztulásról (07.11) alon.hu]
[Halpusztulás a Balatonon - itt vannak a részletek (07.11) napi.hu]
[Nem egyértelmű, mi okozta, de hivatalosan nem veszélyes a halpusztulás (07.11) nol.hu]
[Kevesebb halhulla úszkál velünk a Balatonban (07.11) nepszava.hu]
[Kevesebb a haltetem a Balatonban (07.11) orientpress.hu]
[Kimondták, mi okozta a tömeges halpusztulást a Balatonban (07.11) valasz.hu]
[Folyamatosan csökken a halpusztulás (07.11) mno.hu]
[Kevesebb hal pusztul el a Balatonon (07.11) pecsma.hu]
[Mérséklődik a balatoni halpusztulás (07.11) turizmusonline.hu]
[Mérséklődik a balatoni halpusztulás (07.11) index.hu]
[Állítólag kevesebb a döglött hal a Balatonban - kiváló a víz minősége (07.11) eletmod.hu]
[Mérséklődik ez a kellemetlen jelenség a Balatonnál (07.11) hirado.hu]
[Mérséklődik ez a kellemetlen jelenség a Balatonnál (07.11) richpoi.com]
[Ezer oka van, hogy pusztulnak a halak a Balatonban (07.11) privatbankar.hu]
[Mérséklődik a balatoni halpusztulás (07.11) origo.hu]
[Fazekas elmondta, mitől döglik a hal (07.11) propeller.hu]
[A Balaton vize kiváló (07.11) magyarhirlap.hu]
[Halálra szexelték magukat a halak (07.11) hir24.hu]
[Hullámzó nyári szezon (07.12 - 13. oldal) Magyar Nemzet]
[A füredi szennyeződés lokális volt, a Balaton vízminősége kiváló (07.11) informed.hu]
[Kiváló minőségűre vizsgázott a víz (07.13 - 14. oldal) Vasárnap Reggel]
[Kiváló minőségűre vizsgázott a víz (07.13 - 14. oldal) Új Néplap]
[Kiváló minőségűre vizsgázott a víz (07.13 - 14. oldal) Új Dunántúli Napló]
[Kiváló minőségűre vizsgázott a víz (07.13 - 14. oldal) Tolnai Népújság]
[Kiváló minőségűre vizsgázott a víz (07.13 - 14. oldal) Somogyi Hírlap]
[Kiváló minőségűre vizsgázott a víz (07.13 - 14. oldal) Petőfi Népe]
[Kiváló minőségűre vizsgázott a víz (07.13 - 14. oldal) Kisalföld]
[Kiváló minőségűre vizsgázott a víz (07.13 - 14. oldal) Kelet Magyarország]
[Kiváló minőségűre vizsgázott a víz (07.13 - 14. oldal) Heves megyei Hírlap]
[Kiváló minőségűre vizsgázott a víz (07.13 - 14. oldal) Hajdú-Bihari Napló]
[Kiváló minőségűre vizsgázott a víz (07.13 - 14. oldal) Észak-Magyarország]
[Kiváló minőségűre vizsgázott a víz (07.13 - 14. oldal) Békés Megyei Hírlap]
[Kiváló minőségűre vizsgázott a víz (07.13 - 14. oldal) 24 Óra]
[Jó a víz - maradjon is így! (07.11) bellacafe.hu]
FM: mérséklődik a balatoni halpusztulás (07.16.) trademagazin.hu

2014-07-11 MTI, több nyomtatott és on-line media
Lokális volt a balatoni szennyeződés

A Magyar Tudományos Akadémia Balatoni Limnológiai Intézetének hidrobotanikai osztályvezetője, Présing Mátyás június 24-én a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában elmondta: a népegészségügyi szolgálat a rendezvény előtt két nappal vett minta alapján versenyre alkalmasnak ítélte a vizet, ám ezalatt a két nap alatt is bármi történhetett. Nagy partszakaszról van ugyanis szó, ahol tömegek fordulnak meg és intenzív a fürdőélet - tette hozzá. - [T:2] *MTI-információ - Népszava (13. oldal)
[A füredi szennyeződés lokális volt, a Balaton vízminősége kiváló (07.10) delmagyar.hu]
http://www.delmagyar.hu/belfold_hirek/a_furedi_szennyezodes_lokalis_volt...

[A füredi szennyeződés lokális volt, a Balaton vízminősége kiváló (07.10) kisalfold.hu]
[Füredi megbetegedések - ÁNTSZ: a szennyeződés lokális volt, a Balaton vízminősége kiváló (07.10) mti.hu]
[Füredi megbetegedések - ÁNTSZ: a szennyeződés lokális volt, a Balaton vízminősége kiváló (07.10) gyorplusz.hu]
http://gyorplusz.hu/cikk/furedi_megbetegedesek_antsz_a_szennyezodes_loka...

[Füredi megbetegedések - lokális volt a szennyeződés (07.10) inforadio.hu]
http://gyorplusz.hu/cikk/furedi_megbetegedesek_antsz_a_szennyezodes_loka...

[Valóban fekália volt a Balatonban, de jó a víz minősége (07.10) propeller.hu]
http://propeller.hu/itthon/2954823-valoban-fekalia-volt-balatonban-de

[ÁNTSZ: minden OK a Balatonnál (07.10) klubradio.hu]
http://www.klubradio.hu/cikk.php?cid=176477&id=16

[Lokális szennyeződés okozta a balatonfüredi megbetegedéseket (07.10) bevezetem.hu]
http://www.bevezetem.hu/cikk/lokalis-szennyezodes-okozta-a-balatonfuredi...

[Megbetegedések a Balatonnál - ezt állapította meg az ÁNTSZ (07.10) hirado.hu] http://www.hirado.hu/2014/07/10/megbetegedesek-a-balatonnal-ezt-allapito...

[Megbetegedések a Balatonnál - ezt állapította meg az ÁNTSZ (07.10) richpoi.com]
http://richpoi.com/cikkek/hazai/megbetegedesek-a-balatonnal---ezt-allapi...

[Füredi úszóverseny - Calici okozta a bajt (07.10) figyelo.hu]
http://figyelo.hu/cikkek/406533-furedi-uszoverseny---calici-okozta-a-bajt

[Az ÁNTSZ szerint kiváló a Balaton vízminősége (07.10) magyarhirlap.hu]
http://magyarhirlap.hu/cikk/700/Az_ANTSZ_szerint_kivalo_a_Balaton_vizmin...

[Csak egy kicsit volt szar Fürednél (07.10) hirhatar.hu]
http://www.hirhatar.hu/hir/csak-egy-kicsit-volt-szar-furednel

[Füredi megbetegedések - ÁNTSZ: a szennyeződés lokális volt, a Balaton vízminősége kiváló (07.10) webradio.hu]
http://webradio.hu/hirek/belfold/furedi_megbetegedesek_-_antsz_a_szennye...

[Füredi megbetegedések - ÁNTSZ: a szennyeződés lokális volt, a Balaton vízminősége kiváló (07.10) mon.hu]
http://www.mon.hu/furedi-megbetegedesek-antsz-a-szennyezodes-lokalis-vol...

[Nem fertőzött a Balaton vize (07.10) index.hu]
http://index.hu/belfold/2014/07/10/nem_fertozott_a_balaton_vize/

[Füredi megbetegedések: lokális szennyeződés volt, a Balaton vízminősége kiváló (07.10) belfold.ma.hu]
[Még mindig nem tudják, hogy került a Balatonba az úszókat megbetegítő vírus (07.10) origo.hu]
http://www.origo.hu/itthon/20140710-meg-mindig-nem-tudjak-mitol-betegedt...

[Emberi ürülék volt a Balatonban, ezért betegedtek meg Risztov Éváék (07.10) dehir.hu]
http://www.dehir.hu/sport/emberi-urulek-volt-a-balatonban-ezert-betegedt...

Oldalak

Kapcsolódó oldalak: