MTA ÖK a sajtóban, médiában

Az MTA ÖK kutatóinak, rendezvényeinek és eredményeinek megjelenése a sajtóban vagy más médiában.

2018-07-11 Kertészet és Szőlészet
Dísznövényvizsgálók

...A második napon a résztvevők a Magyar Tudományos Akadémia Nemzeti Botanikus Kertjébe, Vácrátótra látogattak, ahol szakmai előadásokat hallgattak. A botanikus kert történetéről és gyűjteményéről Kása Géza osztályvezető, az intézmény vezetője tájékoztatta a nemzetközi csoportot. Pernesz György, a Nébih NKI osztályvezetője a hivatal szervezetéről és fajtakísérleti tevékenységéről szólt, míg az ott zajló dísznövénykísérleteket témavezetőként e sorok szerzője ismertette. Márkné Deák Szilvia, Nébih NKI Kertészeti Növények - Kertészet és Szőlészet (07.11 - 24. oldal)

2018-07-10 borsonline.hu

...A félidei állásból általában nem lehet megmondani a végeredményt - érzékeltette egy hasonlattal a helyzetet a Magyar Tudományos Akadémia Balatoni Limnológia Intézetének tudományos főmunkatársa. - Tóth Viktor szerint leghamarabb az év végén lehet visszatérni a kérdésre, addigra - a nyár végi állapotok ismeretében - többet lehet tudni. - Nincs panasz - A limnológus szerint a fürdőzőknek azért sem kell tartaniuk a hínártól, mert a forgalmas strandokon kitapossák ők maguk. - borsonline.hu (07.10)

2018-07-09 hirbalaton.hu

A természetes fürdővizek ökológiai vízminőségének mérőszáma, a vízben lebegő algák mennyisége, illetve összetétele szintén erről tanúskodik- számolt be honlapján az MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézete. A természetes fürdővizekről rendelkező hazai szabályozás értelmében a Bővebben... Példaértékű javuláson ment keresztül az elmúlt húsz évben a Balaton vízminősége és ez a kedvező állapot idén is folytatódik. - hirbalaton.hu (07.06)

2018-07-09 napi.hu, nyugat.hu, index.hu, infostart.hu, Somogyi Hírlap

Hajlamosak elfelejteni az emberek, hogy a Balaton egy bonyolult élő rendszer, nem egy medence - mondta Takács Péter, az MTA Ökológiai Kutatóközpontjának főmunkatársa a rádióban.Vannak olyan élőlények, amelyek nem őshonosak a területen, és mégis robbanásszerűen szét tudnak terjedni. Ilyen a vándorkagyló, amely a harmincas években megjelent és pillanatok alatt kolonizálta a tavat, szétterjedt a teljes területen, és számos őshonos fajt kiszorított a területről. [T:9] - napi.hu (07.09)
[Pusztul a nádas a Balatonon (07.09) nyugat.hu]

[Bajban vannak a balatoni nádasok (07.09) index.hu]

[Gondok vannak a Balatonnal (07.09) infostart.hu]

[Az állandó vízszint okolható a balatoni nád pusztulásáért (3. oldal) Somogyi Hírlap]

2018-07-09 Bors
VALÓBAN HÍNÁROSABB A BALATON?

A félidei állásból általában nem lehet megmondani a végeredményt - érzékeltette egy hasonlattal a helyzetet a Magyar Tudományos Akadémia Balatoni Limnológia Intézetének tudományos főmunkatársa. Tóth Viktor szerint leghamarabb az év végén lehet visszatérni a kérdésre, addigra - a nyár végi állapotok ismeretében - többet lehet tudni. Nincs panasz - A limnológus szerint a fürdőzőknek azért sem kell tartaniuk a hínártól, mert a forgalmas strandokon kitapossák ők maguk. - Munkatársunktól - Bors (11. oldal)

2018-07-09 nlcafe.hu

Vácrátóti botanikus kert Tudod melyik a legnagyobb magyar botanikus kert? Nem? Igazán kár. Akkor valószínűleg még nem is jártál ott. Pedig a Vácrátóti botanikus kert az ország leggazdagabb botanikus kertje, 27 hektáron 13 ezer növényfajt mutat be. A romantikus stílusban megálmodott parkot a 19 század végén alapította Vigyázó Sándor gróf. Van ott gyönyörű kis vízimalom, vannak műromok, tavak, vízesések, sőt még barlangszerű alagutak is. - nlcafe.hu (07.09)

2018-07-07 qubit.hu

Az asztrobiológia Szent Grálja, hogy életet találjon a Földön kívül. Elsősorban persze intelligens életet szeretnénk találni, mert egyedül érezzük magunkat az univerzumban, de ha ez nem jön össze, akkor bármilyen élet megteszi. Jelenleg viszont ott tartunk, hogy olyan bolygókat keresünk, amelyeken elképzelhető az élet, illetve komplex szerves molekulákra vadászunk.

Az élet keresésének fókuszában a Mars áll. Viszonylag közel van, felszínén valaha biztosan volt folyékony víz, és most sem zárható ki, hogy van rajta élet. A Mars az év nagy részében igen zord vidék (−63 °C az átlaghőmérséklet); a bolygó ritkás, szén-dioxidból álló légköre nem tudja megtartani a meleget. A Mars tengelye a Földéhez hasonlóan kissé dőlt, így vannak rajta évszakok. Ezt azt jelenti, hogy nyáron melegebb, télen viszont hidegebb van. Nyaranta, nappal akár 20 °C is lehet a felszínen, bár az esték továbbra is borzasztóan hidegek. De számít-e az, hogy néha egészen meleg van, ha különben kifejezetten fagyos az időjárás?

A szerző az MTA - ELTE Elméleti Biológiai és Evolúciós Ökológiai Kutatócsoport főmunkatársa. - qubit.hu

2018-07-07 MTA, Napló
Nyílt napon mutatkozik be az MTA Balatoni Limnológiai Intézete

Kontra György (műsorvezető): - És aki hajóra, illetve kompra száll, az ellátogathat például Tihanyba, és ott a Balatonban élő halakat és más élőlényeket, valamint a laboratóriumi munkát is bemutatják ma a Magyar Tudományos Akadémia nyílt napján. Az egész napos program célja az, hogy az érdeklődők megismerhessék, milyen munkát végeznek a kutatók a félszigeten. Tihanyból Herendi Gábor tudósított. Herendi Gábor (tudósító): - Tihanyban vagyunk, a tihanyi limnológiai kutatóintézet telephelyén, ahova már most nagyon sokan érkeztek, hogy megismerjék egy kicsit tudományos szemmel is a Balaton élővilágát. [T:29] - MTV (07.06-10:25 (hossza: 4 perc))

[A tókutatók különleges munkája (1,3. oldal) Napló]

Nyílt napot tart a Balatoni Limnológiai Intézet Harangozó Éva kérdezte Takács Pétert. Címkék: állatfaj, biológia, nádas. - InfoRádió (07.06-10:38 (hossza: 3 perc))

2018-07-06 M1 Ma délelőtt

A Balatoni Limnológia Intézet Nyílt Napján interjú készült dr Takács Péter tudományos főmunkatárssal a Balaton élővilágáról és a Nyílt Nap programjáról. Elhangzott az M1 Ma délelőtt című műsorában. Az InfoRádió részére is készült interjú.

2018-07-04 tudomany.ma.hu, gardenista.hu, haziallat.hu, ma.hu, és más

...A Balaton élővilágával és annak kutatásával ismerkedhetnek meg az érdeklődők a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézetének pénteki nyílt napján Tihanyban - közölte a szervezet tudományos főmunkatársa az MTI-vel. Takács Péter elmondta: az érdeklődő gyermekek és felnőttek a tihanyi limnológiai intézet parkjában a parti öv halaival - például süllővel, csukával vagy balinnal -, valamint a szemmel látható úgynevezett makrogerinctelen szervezetekkel és a terepi vizsgálatok során használt eszközökkel ismerkedhetnek meg pénteken 9 és 16 óra közt. - tudomany.ma.hu (07.03)

[A Balaton élővilágának kutatásával ismerkedhetsz Tihanyban (07.03) gardenista.hu]

[A Balaton élővilágának kutatásával ismerkedhetünk Tihanyban (07.03) haziallat.hu]

[A Balaton él~ovilágának kutatásával ismerkedhetnek az érdekl~od~ok Tihanyban (07.03) ma.hu]

[Pénteken kitárulkozik a Balaton élővilága (07.03) barcsihirek.hu]

Nyílt nap a limnológián - Napló (16. oldal)

2018-07-04 hirbalaton.hu
Karibi vendégkutatók a Balatonnál

...A vendégkutatók és magyar kollégáik munkája nyomán elkészülhet a "Balaton Biome", ami egy pillanatnyi, genetikai referencia térkép, majd az egész Balaton genomikai hálózata is - számol be honlapján az MTA ÖK Balatoni Limnológiai Intézet. Hat nemzetközi hírű külföldi tudós kapcsolódhat be akadémiai kutatóhelyek Bővebben... A Balaton mikroszkopikus élőlényeinek biológiai sokféleségét kutatják karibi tudósok Tihanyban. - hirbalaton.hu (07.03)

2018-07-03 Fejér Megyei Hírlap
Egy különleges vízi gépezettel aratják

Az MTA Balatoni Limnológiai Intézetének tudományos főmunkatársa hozzátette, csak a következő egy-két évben derül ki, hogy tendenciáról van-e szó. A gyors hínárosodás mögött a csökkenő algamennyiség, az egyre tisztább és áttetszőbb víz áll a rendkívül meleg tavaszi időjárás mellett. A Balaton a korábbi 40-50 centiméterről mára 60 centiméterre nőtt - tette hozzá. Megerősítette, a hínárosodás a tó ökológiai állapotának stabilabbá válását is jelenti. - *MTI, SZP - Fejér Megyei Hírlap (11. oldal)

Különleges vízi masinával aratják a hínárt a strandon - Vas Népe (12. oldal)

2018-07-02 M5 TV csatorna, Tudomány Minden Napra

Tudomány Minden Napra 2018.06.25-i adás
A műsorban 1:25 perctől Zlinszky András az MTA ÖK Balatoni Limnológiai Intézet kutatója beszél a Balaton víztisztaságának rendszeres monitorozásáról és bemutatja a balatoni műholdas vízminőség-távérzékelést is.

2018-07-02 magyaridok.hu, hirbalaton.hu, csalad.hu, és sok más

A Balaton élővilágával és annak kutatásával ismerkedhetnek meg az érdeklődők a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézetének pénteki nyílt napján Tihanyban - közölte a szervezet tudományos főmunkatársa az MTI-vel. - Takács Péter elmondta: az érdeklődő gyermekek és felnőttek a tihanyi limnológiai intézet parkjában a parti öv halaival - például süllővel, csukával vagy balinnal -, valamint a szemmel látható úgynevezett makrogerinctelen szervezetekkel és a terepi vizsgálatok során használt eszközökkel ismerkedhetnek meg pénteken 9 és 16 óra közt. [T:9] - webradio.hu (07.02)

[A Balaton élővilágának kutatásával ismerkedhetnek az érdeklődők Tihanyban (07.02) mti.hu]

[A Balaton élővilágának kutatásával ismerkedhetnek az érdeklődők Tihanyban (07.02) somogyivar.hu]

[Mi él a Balatonban? (07.02) csalad.hu]

[A Balaton élővilágával ismerkedhetünk (16. oldal) Zalai Hírlap]

[A Balaton élővilágának kutatásával ismerkedhetnek az érdeklődők Tihanyban (mti) (07.02)
hirbalaton.hu]
[A Balaton élővilágának kutatásával ismerkedhetnek az érdeklődők Tihanyban (07.02)
vasarhely24.com]
[A Balatonnal ismerkedhetnek (07.02) eszak.hu]

[A Balaton élővilágának kutatásával ismerkedhetnek az érdeklődők Tihanyban (07.02) vehir.hu]

[A Balatonnal ismerkedhetnek (15. oldal) Észak-Magyarország]

[A Balaton élővilágának kutatásával ismerkedhetnek az érdeklődők Tihanyban (07.02) magyaridok.hu]

2018-07-01 Vasárnap Reggel és sok más
Térképen Európa őserdői

..."Magyarországról a Kékes, a felsőtárkányi Vár-hegy, a bükki Őserdő, az aggteleki Alsó-hegy, a Szalafő Őserdő, a Vétyemi Ősbükkös, a kunpeszéri Tilos-erdő és a Juhdöglő-völgy erdőrezervátumot javasoltuk a legérintetlenebbek közé - mondta el Horváth Ferenc, az MTA Ökológiai Kutatóközpont, Ökológiai és Botanikai Intézet munkatársa. - A hazai őserdőszerű állományok közül a Kékes nevezhető leginkább valódi őserdőnek, ugyanakkor mivel nem eléggé kiterjedt, vagyis túl kicsi terület, abban az osztályozásban, amit a tanulmány szerkesztői használtak, nem tekinthető őserdőnek. *Fábos Erika - Vasárnap Reggel (07.01 - 5. oldal)
[Térképen Európa őserdői (07.01 - 5. oldal) Új Néplap]
[Térképen Európa őserdői (07.01 - 5. oldal) Új Dunántúli Napló]
[Térképen Európa őserdői (07.01 - 5. oldal) Tolnai Népújság]
[Térképen Európa őserdői (07.01 - 5. oldal) Somogyi Hírlap]
[Térképen Európa őserdői (07.01 - 5. oldal) Petőfi Népe]
[Térképen Európa őserdői (07.01 - 5. oldal) Heves megyei Hírlap]
[Térképen Európa őserdői (07.01 - 5. oldal) Békés Megyei Hírlap]
[Térképen Európa őserdői (07.01 - 5. oldal) 24 Óra]

2018-07-01 infostart.hu és sok más

Jelentősen felgyorsult a hínárosodás a Balatonban. A Magyar Tudományos Akadémia Balatoni Limnológiai Intézetének tudományos főmunkatársa az InfoRádiónak elmondta: ez a jelenség a tavaszi meleg időjárásnak köszönhető.
„Több hínár van, mint a múlt évben, de nem nevezném soknak” – mondta az InfoRádiónak Tóth Viktor limnológus. Az MTA Balatoni Limnológiai Intézetének tudományos főmunkatársa hozzátette: még mindig messze vagyunk attól a mennyiségtől, amit a fürdőzők jelentősnek és zavarónak tekinthetnek. Egyes zártabb helyeken azonban elszaporodhat a növény.

Nem baj, hogy egyre hínárosabb a Balaton - csalad.hu (06.30)

Nem baj, hogy egyre hínárosabb a Balaton (07.01) compassmagazin.hu

Idén korábban kezdődött a szezon a Balatonnál - Karc FM (06.29-08:21 (hossza: 10 perc))

2018-07-01 hirbalaton.hu
Nyílt Nap az MTA ÖK Balatoni Limnológiai Intézetben

Idén is megtartja hagyományos Nyílt Napját a Balatoni Limnológiai Intézet Tihanyban. Július 6-án várják a Balatont szerető, a Balaton kutatása iránt érdeklődő látogatókat. A rendezvény a gyerekeknek és a felnőtteknek egyaránt kínál érdekes látnivalókat. Az intézet parkjában terepi bemutatókat tartanak, ahol a Balaton élővilágából a parti öv halait, és a makrogerinctelen szervezeteket (a szemmel látható Bővebben... - hirbalaton.hu (06.29)

2018-06-27 Kossuth Rádió
A boróka

Címkék: Kósa Géza, Vácrátóti Botanikus Kert, kínai boróka. - Kossuth Rádió (06.27-05:36 (hossza: 4 perc))

2018-06-26 gyorplusz.hu és nagyon sok más

Az MTA Balatoni Limnológiai Intézetének tudományos főmunkatársa hozzátette, csak a következő egy-két évben derül ki, hogy tendenciáról van-e szó. A gyors hínárosodás mögött a csökkenő algaszám, az egyre tisztább és áttetszőbb víz áll a rendkívül meleg tavaszi időjárás mellett. A Balaton átlagos átláthatósága 5-6 éve 40-50 centiméter között volt, mára 60 centiméterre nőtt - tette hozzá.Megerősítette, hogy a hínárosodás a tó ökológiai állapotának stabilabbá válását is jelenti. [T:8] - sikerado.hu (06.26)
[Gyorsult a hínárosodás a Balatonban (06.26) gyorplusz.hu]
[Jelentősen gyorsult a hínárosodás a Balatonban (06.26) hir6.hu]
[Jelentősen gyorsult a hínárosodás a Balatonban (06.26) mti.hu]
[Hínárosodik a Balaton (06.26) somogyivar.hu]
[Felgyorsult a hínárosodás a Balatonban (06.26) origo.hu]
[Jelentősen gyorsult a hínárosodás a Balatonban (06.26) vehir.hu]
[Rossz hírek érkeztek a Balatonról! (06.26) blikk.hu]
[Durván hínárosodik a Balaton! (06.26) nyugat.hu]
[Ellepi hínár a Balatont (06.26) infostart.hu]
[Önnek ismerős? Ez az undorító dolog lepte be a Balatont (06.26) atv.hu]
[Egyre jobban ellepi a hínár a Balatont (06.26) szegedma.hu]
[Gyorsan hínárosodik a Balaton (06.26) csalad.hu]
[Sok a hínár a Balatonban (06.26) turizmus.com]
[Durván hínárosodik a Balaton (06.26) zoom.hu]
[Jelentősen gyorsult a hínárosodás a Balatonban (06.26) vs.hu]
[Sok a hínár a tóban (16. oldal) Zalai Hírlap]
[Rossz hír a balatoni strandolóknak: jelentősen felgyorsult a hínárosodás a tóban (06.26) 444.hu]
[Ugrásszerűen megnőtt a hínár mennyisége a Balatonban (06.26) 24.hu]
[Ugrásszerűen nőtt a hínár mennyisége a Balatonban (06.26) profitline.hu]
[Jó hír a hínár kedvelőinek: még több van belőlük (06.26) pecsma.hu]
[Jelentősen gyorsult a hínárosodás a Balatonban (06.26) videk.ma]
[Hínárosodik a Balaton (06.26) oldalasmagazin.hu]
[Jelentősen gyorsult a hínárosodás a Balatonban (06.26) ridikul.hu]
[Burjánzik a hínár a Balatonban (06.26) duol.hu]
[Burjánzik a hínár a Balatonban (06.26) feol.hu]
[Burjánzik a hínár a Balatonban (06.26) vaol.hu]
[Egyre több a hínár a Balcsiban, azért, mert korán jött a meleg és tiszta a víz (06.26) pecsiujsag.hu]
[Egyre több a hínár a Balcsiban, azért, mert korán jött a meleg és tiszta a víz (06.26) feeds.mohacsiujsag.hu]
[Jelentősen gyorsult a hínárosodás a Balatonban (06.26) erdekesvilag.hu]
[Jelentősen gyorsult a hínárosodás a Balatonban (06.26-16:03 (hossza: 37 mp)) Trend FM]
[Jóval több hínár növekszik a Balatonban (6. oldal) Magyar Idők]
[Hínárosodik a Balaton, ami jó és rossz hír is egyben (06.26) hirbalaton.hu]
[Jelentősen gyorsult a hínárosodás a Balatonban (06.26) magyaridok.hu]
[Burjánzik a hínár a Balatonban (06.26) bama.hu]
[Burjánzik a hínár a Balatonban (06.26) beol.hu]
[Burjánzik a hínár a Balatonban (06.26) heol.hu]
[Burjánzik a hínár a Balatonban (06.26) kemma.hu]
[Burjánzik a hínár a Balatonban (06.26) baon.hu]
[Burjánzik a hínár a Balatonban (06.26) szoljon.hu]
[Burjánzik a hínár a Balatonban (06.26) teol.hu]
[SOK A HÍNÁR A BALATONBAN (3. oldal) Kisalföld]

Jelentősen gyorsult a hínárosodás a Balatonban tudomany.ma.hu (06.27)
[Gyorsult a hínárosodás a Balatonban (06.27) mixonline.hu]
[Tisztítani kell a tavat - Belepte a hínár a Balatont (06.27) veol.hu]
[Jelentősen gyorsult a hínárosodás a Balatonban (06.27) gardenista.hu]
[Van egy rossz hírünk a balatoni strandolóknak, valami történt a vízben (06.27) ilovebalaton.hu]
[Felgyorsult a hínárosodás a Balatonban (06.27) kaposvarmost.hu]
[Jelent~osen gyorsult a hínárosodás a Balatonban (06.27) ma.hu]
[Jelentősen gyorsult a Balaton hínárosodása (1,4. oldal) Napló]
[Gombamódra nő a hínár a Balatonban (06.27) vorosmartyradio.hu]
[A Balaton hínárosodásáról (06.27-16:24 (hossza: 3 perc)) InfoRádió]
[Csökkent a természetes fogyás (06.27-18:34 (hossza: 5 perc)) KlubRádió]
[Elhínárosodik a Balaton (13. oldal) Színes Ász]
[A Balaton hínárosodásáról (06.28-16:41 (hossza: 3 perc)) InfoRádió]
[Gyorsan hínárosodik a Balaton (16. oldal) Népszava]
[Gyors hínárosodás kezdődött a Balatonban (06.28) sonline.hu]
[Felgyorsult a hínárosodás a Balatonnál (1,3. oldal) Somogyi Hírlap]

2018-06-25 MTV- Élő bolygó
Élő bolygó magazin - Érdekességek az év haláról, a balinról

...Weiperth András (tudományos segédmunkatárs, MTA Ökológiai Kutatóközpont, Duna-kutató Intézet): - Én első sorban az amurt nevezném meg annak, amely ugye a makro vegetációnak a leirtásával, felélésével, teljesen át tudja alakítani a víznek a kémiáját is azzal, hogy nagy mennyiségű szerves anyagot ürít be az emésztése során a víztestbe, ezáltal mondjuk szerves anyagokkal dúsítja föl a korábban mondjuk kristálytiszta vizeinket. - MTV (06.25-10:45 (hossza: 5 perc))

Oldalak

Kapcsolódó oldalak: